Mickey webnaplója

Mint megírtam, összegereblyéztem A Szív újságban megjelent legrégebbi cikkeimet, mert az akkori technika köddé lett, legalábbis köddé váltak az írások. Volt néhány olyan apró-cseprő munkám, amiket egy fájlba szedtem. Mivel egész napom elment a szöszmötöléssel, most ezeket tűzöm ide gombostűvel, vagy mit is beszélek. Idemásolom és kész.

Szösszenetek, reklámszövegek!

Húsvétkor megnyílt
- ak a sírok, és előjöttek a halottak.
- Jézus sírja is, hiszen Krisztus feltámadt.
- az üdvösség kapuja mindnyájunk számára.
- az emmauszi tanítványok szeme is:
felismerték Krisztust a kenyértörésben.

***
Éjt night-tá téve fáradozott azon, hogy kozmopolitává tegyen, de nem sikerült neki.
***
Az égi parlamentben az államelnök az Atya, a kormányfő Krisztus, a törvény a szeretet. A felsőház elnöke talán Szent Péter, tagjai az üdvözültek serege, a szentek szóvivője pedig a Boldogasszony. A parlament munkájának zavartalanságáról az angyalok seregei gondoskodnak. Vita nincsen, ám van személyesség, élő szeretet, kiteljesedett, mindent betöltő ÉLET.
A felsőházat a Szentlélek kapcsolja össze az alsóházzal. Ennek köszönhető, hogy az alsóház döntései a titokzatos szeretetre hagyatkozva jönnek létre az egyetemes üdvösség érdekében.
Az egész ház zsong az örömtől, ha az alsóházban valaki felismeri az örök értékeket, s élni is kezd azok szerint. A felsőházban folyamatosan szurkolnak az alsóház küzdőterén folyó harc jó kimeneteléért, újabb felsőházi jelöltekért.
***
Miért vagy ilyen szép, kérdezik a látnokok a jelenések Asszonyát. Mert szeretlek – hangzik a válasz. Magam is láttam már szép arcú szenteket. Az ő mosolyuk marad meg egyedül. A legtöbb ember vágyik az ilyen mosolygósak közelségére, ahol maga is jobbá lesz. Végtelen derű árad belőlük.

***
A földet nem a délkörök dongái tartják egyben, hanem az Isten áldása!
***
Zsuzsa  lányom mondja: Apa, a német és az angol egymással ellentétes nyelvek. A német azt mondja: Apfel, az angol azt, hogy apple, és mindketten az almára gondolnak.
***
A Copy General hirdetésén Mona Lisa képe áll két példányban.  A reklámszöveg szerint még Leonardo da Vinci sem tudná megmondani, melyik az eredeti.  Az lehet, morfondírozok magamban, hogy Leonardo nem tudná megmondani, de én meg tudom: mindkettő másolat.  

***
Húsvétkor megnyílt az Üdvösség kapuja, ha megnyitod rá szívedet, egészen betölt  téged is az Úr!

Nem tudom. Mindenesetre az első hónap elszaladt az idei évből. Már megérkezett az a csekk, melyet júniusban kell befizetni. Innen egy jó hónap, és itt a két unoka keresztelője, július 21. Azután a Balaton, már augusztus.  Szeptemberben Blanka nagycsoportos, Ágoston másodikos, Elvira tanít, én meg felügyelek a kicsikére, s jönnek folyamatosan a születésnapok, QQ, Kati, én Tücsi, Ági, Francois, Ildi (csak a saját korosztályomat sorolom, mert kevés volna a hely), és máris elérkeztünk az év végére, el a kicsi Jézus születésnapjához.
Rohan az idő. Megállítanám, de nem lehet. Ezen minduntalan elcsodálkozom (amíg tehetem).
Azért, hogy mit hoz a jövő, némileg körvonalazódik már ma. Egyre komplikáltabb életvitelt hoz. Azt írja a május 14.-i Óbuda c. kétheti lap, hogy jövőre a kerületben „új parkolási rendszert vezetnek be”. Kell is a szabályozás, mert a kerületben disznó módon idáig ott parkoltál, ahol helyet találtál, és addig maradtál ott, ameddig úri jókedvedből futotta, avagy amíg el nem lopták a kocsidat.) Olvasom tovább: a rendelet megalkotásánál kiemelt szempont a helyi lakosok védelme (sic!), ezért számukra a maximális kedvezményeket kívánják biztosítani.”
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Főhatóságok, engem megrendszabályozni kívánó testületek! Egy mondat erejéig figyelmet kérek!
Mint az évtizedek óta a kerületben lakó egyik polgár ezennel deklarálom, hogy egyszer s mindenkorra lemondok a legmaximálisabb kedvezményeimről is. Elég nekem, ha továbbra is ingyen parkolhatok disznó módra, addig és ott, ahol helyet találok. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Ma felélesztettem sétálási szokásomat. Felkaptam a szaladós cipőmet (vagy ez csak nőknek van?), és átügettem a Duna túl felére, hogy hazahozassam magamat az ügyeletes Siemensszel. Odafelé sikerült lencsevégre kapni Weöres versének alanyát, a kukorékoló kakast. (Nem a kakas, az ember mondja: kukurikú.) Visszafelé pedig a megálló rézsútos lejtőjén egy csomó teljes színpompájában feltárulkozó pipacsot. Azért emelem ki ezt a két képet a sok közül, mert közük van egymáshoz. A kakas franciául coq, a pipacs pedig coquelicot, azaz kakastaréj.
Tegnap azzal szórakoztam, hogy összehozzak néhány pácsó és társai-szerű szót. Hát vannak bőven. Néhányat sorolok: különcség, lelencség (mást írtam, de azt durva szónak minősítette a helyesírás-ellenőrző program), malacság, malacsonka, kurucság, labancság, kekecség, ínyencség, bohócság.
vadzerge, vadzebu, vadzab, vadzsiráf, füllyukasztás, vonószenekar, fúvószene, vonósszerenád, őzsuta, őzsonka, házsarok, kerítésszerű, szárazság, …
Has egícc, töblessz :)
Egy mai vicc Deske unokájától:
Csiga kérdezi a dinoszauruszt, te be vagy lájkolva Noénál? - Miii?? - Semmi, semmi.

A szövegfelismerő programon átkergetett régi cikkeket kénytelen vagyok végigolvasni, mert a gép benne hagy ezt-azt. Meglep, hogy amit valaha leírtam, nagyjából azon elvek és egykor engem ért hatások befolyása alapján élek. Az is meglep, hogy miket gondoltam évtizedekkel korábban. És miket gondoltak évezredekkel korábban élt emberek. Pl. Szent Ágoston. Az ő korában szentül meg voltak győződve róla az emberek, hogy lapos a föld. Na és! Attól még Ágoston szent lett. 
A XXX. század embere ugyanúgy meg fogja mosolyogni a korunkban élők írásait, ha valami oknál fogva ráakad. Hogy lehetett olyan primitíven gondolkozni?!  Ám úgy vélem, az akkor élő sem lesz a mindent tudás birtokában.
***
A pácsó és matracsír témához érkezett egy komment: régi szakácskönyvben talált szó: őzsonka.
Ha már, akkor álljon itt egy másik is: őzsuta. Ahogy megjegyeztem a kommentelőnek, érdemes volna összeszedni ezeket a különleges összetételeket.
***
Nem tudom, hányan lehetnek. Ott vannak mindenféle konferencián, mindenféle rendezvényen, az átlaghoz képest kissé jobban öltözötten, és azt a látszatot keltve, hogy ők ide hivatalosak. Meglehet, hogy széles mosollyal üdvözlik is egymást. Mint a bennfentesek. Hiszen ismerhetik is egymást, na nem mint szakértők, hanem mint rendszeres potyázók. A pogácsát már nem szívesen fogyasztják, mert az elég snassz. Köszönik, jó nekik a kaviáros szendvics is, ha nincs a melegen tartóban töltött káposzta vagy pörkölt nokedlivel. Általában nem várják meg a büfé hivatalos megnyitását. Rutinosan önkiszolgálják magukat. Szeretik a szabadon kitett szendvicseket, a kellemes vörösbort, s a végén néhány mignont is utána küldenek a húsos fogásoknak. Ha tehetik, visznek magukkal pótlást is a mostohább órákra. Majdnem napot írtam, de az nem lett volna igaz. Másnap, mások, másutt rendeznek konferenciát, és a notórius „vendégek” kötelességszerűen tiszteletüket teszik az újabb büfékben.

Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Mindkét szószörny középiskolás koromhoz köthető. Emlékezetem szerint az irodalmi szöveggyűjteményünkben fordult elő az első agyszülemény, a matracsír. Gondoljuk csak meg, egy tizenévesnek mit jelent megbirkózni egy efféle mondattal: Heine matracsírban halt meg. Az ő agya kb. úgy van installálva, hogy régen fura nevű betegségnevek voltak, görvély, kilis, furunkulus, stb. El nem képzelte senki, hogy itt nem erről van szó, hanem arról, hogy „ágyban, párnák között”, ti. matrac-sírban. Ha az alig érthető szavak kötőjelet kapnak, egyértelművé válnak azon nyomban. Mondanom se kell, a kémiakönyvünk pácsója ugyanerre a srófra jár.  Mit izgatott minket a pácsó mibenléte. Utóbb kiröhögött minket a tanárunk, mert mi csakugyan nem pác-sónak ejtettük a korábban általunk nem ismert, nem használt szót. Ki gondolta volna, hogy furfang lapul meg az egybeírt furcsaságban.
Nem vettem volna elő ezeket a korhatag példákat, ha nem olvasok tegnap az arcsimogatás fontosságáról. Eltelt vagy egytized másodperc, amire leesett a fatantusz, arc-simogatás a helyes olvasat.  
Időnként el-elmosolyodom az efféle szófricskákon. Nekem kiskoromban a Ruggyantagyár két gyével szólt. Utóbb jöttem rá, hogy a gumit korábban rug-gyantának nevezték. Most egyéb nyelvtani malacság nem jut eszembe, hacsak a füllyukasztás dupla ly-nal ejtve vagy a mézsör, hogy mást ne említsek. De említek…
Farkasszemet nézett egykor a kurucság a labancsággal.

Tegnap lehoztam egy 18 éve írt szösszenetet a bogomban. Ma F. megkért, hogy írjak a helyi eklézsia lapjába. Volt már ilyen. Általában felkérésre írtam, adott témáról. Ám aki figyelmesen nyomon követi anyagaimat, tapasztalhatja, hogy a legkülönfélébb témák szerepelnek napi posztjaim között. Egy némelyik alkalmas volna szélesebb körben való publikálásra is. Valahogy már nem keresem ennek a lehetőségét. Akit érdekel valami, írja meg, hogy közölni szeretné, és én azt fogom neki válaszolni, hogy hozza le nyugodtan írásomat a lelőhely megjelölésével. Akkor teheti ezt, ha publikálásának nem haszonszerzés a célja, mert ebben az esetben tiszteletdíj illetne meg.
Ma egyebekben elkezdtem korábbi anyagaim digitalizálását, a szkennelt dolgok rendezését. 
Lesz vele munkám elég, de együtt láthatom azokat a terméseket, legalábbis jó részüket, melyeket magaménak mondhatok. V. Deske is katalogizálja műveit műfajok szerint. Festményei mellett azt általa felfedezett hamisítványokat is lajstromba veszi.
Ha jól meggondolom, előfordult velem is, hogy egy hosszabb tanulmányom háromnegyed részét elorozta egy magyar nyelvű lapba író Dr. Sohatöbb Ész, aki elég nemtelen-szemtelen módon saját nevét kanyarintotta a végére vagy tizenöt éve.
Azóta is várom, hogy jelentkezzen a másodközlés tiszteletdíjával és egy kedves helyreigazítással, miszerint lapunkban talált egy kész anyagot, és ő ugyanazt akarta írni.

Némi magyarázattal tartozom, hogy miért foglalkozom régi írásaimmal, amikor a témák ma is a földön hevernek. (Ott hevernek, csak a földet jószerével mindenütt leaszfaltozták. Erről sokat tudnának mesélni a földi giliszták és a vakondok.)
Egyrészt nincs új a nap alatt, és ami van, az volt már régen is – olvashatjuk a Prédikátor könyvében. Másfelől óhatatlanul belebotlik a magamfajta a korábbi írásaiba, annál is inkább, mert próbálom egybegereblyézni ezeket a nyomdafestéket tűrő anyagokat. Hogy ami papíron volt, most PC-n legyen, mert különben elkallódhat. Sokak szerint a fordított irányú folyamat fontosabb. Ami PC-n volt, jobb mielőbb kinyomtatni, mert egy meghajtóvesztés esetén odavesznek a tartalmak is. Én nem akarom, hogy odavesszenek, mert korábban megfogalmazott gondolataim egy némelyike használhat az utókor olvasójának is, és ahogy a szobrász öröksége fában-fémben vagyon, az én szellemi vagyonom papíron, és PC-n vagyon. Szeretném, ha megmaradnának azok számára, akiket egyáltalán érdekelhet, hogy felmenője miként vélekedett a való világról. (Vö. Parainesis) 
A publicista foglalatosságánál fogva meglehetősen magányos. Ahhoz, hogy összerakjon egy anyagot, eleve csendre, ihletre, érzékenységre, a valóság zsigeri szinten történő megragadására van szüksége. Ez olykor sikerül, máskor kevésbé. Ám a legritkább az, hogy visszajelzést (nevezzük pozitív megerősítésnek) kapjon számára tekintélyes emberektől. Ez pedig nagyon segítené alkotó fantáziáját. A ritka alkalmak egyikeként tartom számon Babos Pista (R.I.P.) jezsuita kedves szavait, akinek nagyon tetszett az alábbi írásom. Álljon akkor most egy kis retró itt posztként.
Nagyon szeretem Örkény egyperceseit. Akik ismernek, tudják, hogy az enyém a tömör műfaj. Eme régi cikkem is efféle volt:

Ez az!

Felőlem nézve azok azok, akik nem ezek. Azok felől nézve fordított a helyzet, és az ezek az azok, miközben azok az ezek. Ha mindezt tisztáztuk, érthetőbbé lesz az új frazeológia. Az ilyeneket (olyanokat) egy külön szigetre kellene... Igen, mert ezek (azok) miatt ment tönkre... Ezekkel (azokkal) nem lehet szót érteni. Ezektől (azoktól) ne várj semmi jót, mert ezeknek (azoknak) a szeme sem áll jól. Ezekről (azokról) megvan a véleményünk, s tűrhetetlen, hogy az ilyenek (olyanok) az irányítás közelébe kerüljenek, mert ezek (azok) tették rá a kezüket a kulcsfontosságú pozíciókra, s ezek (azok) herdálták el a közvagyont, ezek (azok) azok, akik csak szónokolnak, tehát ezektől (azoktól) mentsen meg minket az Isten!
Néhány tippel megkínáltalak tehát, kedves olvasó, a többit találd ki magad! Ha pedig nem kívánsz aktívan ezezni-azozni, elég, ha naponta felütöd valamelyik napilapunkat, bekapcsolod a rádiót, nézed a tévé műsorát. Ha még erre sem vagy kapható, meglásd, másról sem beszélnek a mozgólépcsőn vagy sorban állás közben. Ebbe (abba) a sorba azonban talán mégse kellene beállnunk. (1994. 4.)

Tegnap az első selejtezés után 88 fotó „maradt talpon”. Kb. fifty-fifty arányban készültek tárgyfotók és – az egyszerűség kedvéért portrék, vagy legalábbis – emberábrázolások. Ez a két terület csak a fényképezőgépnek jelent azonos munkát. Bár igazán egyikhez sem értek, de elég profi ahhoz a gépem, hogy gyengeségeimet valamelyest leplezze.
Mindenesetre tapasztalom, hogy a két műfaj alapvetően más feladat elé állítja a fotóst.
Ugye adva van egy érdekes épület, egy régi relikvia, egy szépen kirakott csegely vagy kupola, egy lőrés, egy csomó kiglancolt evőeszköz katonásan elrendezve, hátulról megvilágított zöld üvegpalackok felkupacolva. Mindezek engedelmesen várják, hogy valamelyik fotósnak feltűnjenek. A földrengés szerencsétlen kivételétől eltekintve – ezek ingatlanok, passzívan tűrik, hogy letapogassam őket, nem pislognak, ha hosszasan vacakolok a beállítással, nyugodtan állnak a kamera elé, nem viselkednek, hanem feltárulkoznak objektív mivoltukban. Csupán a fotóson múlik, hogy eljátsszon a súroló fény adta játékossággal, egy komplikált tárgy árnyékával vagy éppen az árnyékos részre vetülő fénypászmákkal. Zoom-olhat kedvére, nem ütközik soha személyiségi jogokba.   
Nem így a portrézás alkalmával. Ha megkérek valakit, hadd készítsek fényképet róla, az biztosan viselkedni kezd. Mindenki tudja, hogy ez az arc soha nem ilyen. Gondoljunk csak az osztályképekre. A gyerekcse ül az ábécés könyv előtt, mereven néz maga elé, szája már körbenyálazva, hogy ajkai fényesek legyenek. Keze a könyvön nyugszik. Viselkedik. Konvergens. Mindenki egyformán ül, így hát neki is úgy kell ülnie.
Az ellenkező példa a lesipuskás módszere. A fotós fapofával settenkedik kiszemelt áldozatai felett, mögött, körülöttük, és megpróbál normális képeket gyártani. Ha csoportot fotóz, egyik-másik alak biztos éppen pislog, vakaródzik, kitátja a száját (Ha fotóznak éneklés közben, én mindig abbahagyom a nótázást. Kire tartozik, hogy a jobb felső 4-esből kiesett a tömés, és egyébként mandulagyulladásom van?), nyeli a falatot, tincsei összekuszálódtak, vagy valami zavaró vacak torzítja a képet a háttérből. Még a legjobb, ha rájátszik a témára és tréfásra veszi, hogy kép készül róla. Játszik, hangulatot teremt, bohóckodik, mint Einstein, aki nyelvet ölt a fotósra. Könnyebben elhisszük neki, hogy jókedvéből fintorog.
Valamiért legjobban a sziluettekket szeretem elkapni. Nem mindig sikerül. hogy miért? Mert itt nincs arc, csak arcél, nincs azonosság, csak sejtés. Nincs személyiségi jog, mert bizonyíthatatlan, ki is van a képen. Csak a beavatottak tudják. Ők pedig talán örülnek neki, mint én, amikor régi árnyképen felismerem Beethovent, Mozartot vagy éppen Mátyás királyt Beatricével.

Állíthatom, hogy a Gutenberg-galaxis lakója vagyok. Mert mi történt. Gábor szülinapját is ünnepelve megszálltuk Esztergomot, ott is a Prímási-pincét, és két ütemben két helyiségben mulattuk az időt.   Először egy borkóstolás esett némi kávézással egyéni kívánság szerint, majd svédasztal az étteremben. Köszönet illeti a szervezésért nagylelkűségéért Gábort. Köszönet illeti Chellót is, aki oda-vissza fuvarozott bennünket. Köszönet illet mindenkit, aki kölcsönösen megtisztelte a többieket azzal, hogy eljött. Kata pl. Salgótarjánból. (S mint elmondta, L. sógor igazoltan maradt távol.) Hogy milyen volt a hangulat, arról a több mint 80 ma készült fotó árulkodik, melyeket kisebb-nagyobb korrekciók után feltettem az albumba. (Ezért nem jár köszönet, mert szeretem csinálni.)
Hogyan állíthatom hát, hogy az írások dominálnak érdeklődési körömet tekintve. Egyszerű a válaszom: Hazaérkezés után először megnéztem a szokásos blogokat, emaileket, s csak azután kezdtem a képek feldolgozásának. Szerettem volna megírni egy füst alatt a mai posztot is, de rendkívül sűrűre sikerült a mai napunk.
Merthogy este hétre 12 vendéget vártunk, akik rendre meg is érkeztek. Köszönet illeti azt, aki megígérte, hogy köztünk lesz, ha ketten-hárman összejövünk az ő nevében. Reméljük, így volt. Legalábbis szándékaink szerint.           
Mivel későre jár, itt be is rekesztem a posztot, hiszen előbb-utóbb úgyis holnap írnám meg a mai nap helyett. Holnap pedig nem írhatok mai posztot, csak holnapit.
Ugye belátható.
Adjon Isten jó éjszakát!
Küldje hozzánk szent angyalát.
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát!

1. Ha az internetes antikváriumtól rendelek könyvet, megkérdik:
 küldjenek-e ajándékkönyvet? Rendszerint beikszelem. Hátha. 
Illúzióim nincsenek. Általában olyan művek érkeznek, 
melyek forgalmi értéke keresettség hiányában nulla. 
Viszont némi szellemi izgalmat okoz a dolog zsákbamacska jellege. 
Így kaptam már egy régi kiadású Magyarország útikönyvet, 
tán Fehér Klára dobta össze. Utóbb egy pornó témájú ponyvát. 
Olvasatlanul dobtam a szelektív hulladékgyűjtőbe; 
legutóbb pedig Mester Ákos interjúkötetét: (Ki ül a székbe?) 
Tizenkét beszélgetés szerkesztett változatban. A 12 kérdezett 
főből Gobbi Hildán kívül mindenki férfi. Kicsit meglepett. 
Ezt a könyvet nem dobtam el. MÁ megkérdez pl. szocialista 
politikusokat, hogyan értékelik saját szereplésüket. 2012-ben 
olvasva mintegy „felülről” látom már, ami volt. Éppen ezért 
jól elszórakoztatott az 1987-ben kiadott kötet, hiszen akkor 
már erős volt a mozgolódás, árnyaltabb a fogalmazás, és 
szinte minden szereplőt úgy-ahogy ismertem. Ennélfogva 
könnyen emészthető olvasnivalót kínált a szerző, 
vonatozás közben kikapcsolt.
2. Már említettem egy másik könyvet, melyet végigolvastam. 
Ez egy tegnapi misztikus, Faustyna Kovalska Naplója. 
Elhatároztam, hogy néhány megállapítását megidézem, 
mielőtt visszaviszem a könyvtárba a kötetet. Próbálok 
„szorítkozni”, mint Tömörkény Mihály bá-ja a bíróságon. 
Nem lesz könnyű. A lengyel apáca az idézett szövegeket 
Krisztustól kapta.
– Egy prófécia év megjelölés nélkül: ,,Írd a következőket: 
Mielőtt igazságos Bíróként megjelennék, először eljövök 
mint az irgalmasság Királya. Mielőtt az igazság napja elérkezik, 
az embereknek a következő jel adatik az égen: Kialszik 
minden fény az égen, és nagy sötétség lesz az egész földön. 
Akkor megjelenik az égen a kereszt jele, és az Üdvözítő 
kezeinek és lábainak sebhelyeiből hatalmas fénysugarak 
áradnak ki, melyek egy ideig bevilágítják a földet. 
Ez röviddel a végső nap előtt történik.” (28. o.)
– „A hiábavaló kutatásokat hagyd a világ bölcseire, én 
téged mindig kisgyermeknek akarlak látni.” (93. o.)
– [Jézus festet egy képet maga-magáról, hogy irgalmasságának 
ez legyen a szimbóluma. A képen a fehér ruhában álló 
egészalakos Krisztus. Alul felirat: Jézusom, bízom benned!] 
A képről magyarázat: „A halvány sugár a vizet jelenti, 
mely a lelkeket tisztítja meg; a piros a vért jelenti, 
amely a lelkek élete… e két sugár irgalmam bensejéből tört elő,midőn 
a lándzsa haldokló [még élt, amikor  lándzsát szúrtak bele! Gy. M.] 
szívemet megnyitotta a kereszten. Ezek a sugarak elrejtik a lelkeket 
Atyám haragja elől. Boldog, aki ezek árnyékában fog élni, 
mert Isten igazságos keze nem éri el. Azt kívánom, hogy a 
húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság ünnepe legyen… 
aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó 
büntetés teljes elengedését nyeri el. Az emberiség mindaddig 
nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz” (95. o.) 
Nekem ez az ábrázolás és a hozzá fűzöttek Mózes rézkígyóját idézik.
– „…egyetlen ár van, amiért megvehetjük a lelkeket – ez az ár: 
az én kereszthalálom szenvedéseivel egyesített szenvedés. 
A tiszta szeretet megérti ezeket a szavakat, a testi szeretet 
nem fogja fel őket soha.” (101. o.) [Párhuzamos egy másik 
megfogalmazással: A szeretet ára az ártatlanok szenvedése.]    
– „Ha Isten minket irgalmassága munkatársainak tett meg, … 
szeretetünknek minden lélek iránt nagynak kell lennie… 
egészen azokig, akik még nem is ismerik Istent. 
Imáinkkal és önmegtagadásainkkal eljutunk a 
legvadabb országokba is…” (162. o.) 
Az „akik még nem ismerik Istent” szeretettel fogalmazza meg 
azt, amit mi megszokottan a „pogány” jelzővel intézünk el. 
– ,,Ha elgondolkozol arról, amit neked a lelked legmélyén 
mondok, ebből sokkal több hasznot nyersz, mint ha sok 
könyvet olvasnál. Ó, ha a lelkek hallgatnának arra, amit 
szívük mélyén mondok nekik, rövid időn belül a szentség 
magaslataira emelkednének.”  (173. o.) 
– „Tudd meg..., hogy minden teremtmény, tudatosan vagy nem, 
akár akarja, akár nem, mindig az én akaratomat teljesíti.” (174. o.)
– Egy apácának üzeni: „Mondd meg neki, hogy a bizalmatlansága 
jobban sérti a szívemet,mint a vétkek, melyeket elkövetett.” 
– Egy misztikus megtapasztalás: ’Jézus tudatta velem, 
milyen kedves előtte az engesztelő ima. Azt mondta: 
,,Egy alázatos és szerető lélek imája lefegyverzi Atyám haragját, 
s levonja az áldások tengerét.” Az imaóra után a cellámba 
vezető út felénél körülvett egy sereg óriási fekete kutya. 
Ugráltak, üvöltöttek, s darabokra akartak szaggatni. 
Észrevettem, hogy ezek nem kutyák, hanem ördögök. 
Egy közülük dühösen ezt mondta: ,,Amiért ezen az éjszakán 
annyi lelket elvettél tőlünk, darabokra fogunk szaggatni.”
– Azt válaszoltam: „Ha ez a legirgalmasabb Isten akarata, 
szaggassatok darabokra, megérdemlem, mert minden 
bűnös közül a legnyomorultabb vagyok, Isten pedig minden 
időben szent, igazságos és végtelenül irgalmas.” 
E szavakra így kiáltottak: ,,Meneküljünk innen, mert 
nincs egyedül! Vele van a Mindenható!” 
Eltűntek, mint a por és az utcazaj. Én pedig nyugodtan 
bementem a cellámba, Te Deumot mondtam, s 
elgondolkodtam Isten végtelen és mélységes irgalmán.’ (100. o.)
– „…a haldoklás pillanatában Isten megadja a lelkeknek a 
belső világosságot, s ha a lélek is akarja, lehetősége van 
visszatérni Istenhez. De néha annyira megkeményedett már 
némely lélek, hogy tudatosan a poklot választja. Meghiúsítja 
más lelkek érte mondott imáit, sőt Isten igyekezetét is.” 
(423. o.) [Később, tőle függetlenül P. Boros László SJ 
egészen hasonló következtetésekre jut. Gy.M.]
– „Midőn Lengyelországért imádkoztam, ezeket a 
szavakat hallottam: »Különösen megszerettem Lengyelországot. 
Ha akaratomat engedelmességgel fogadja, hatalomra és 
szentségre emelem. Szikra lobban belőle, amely előkészíti a 
világot végső eljövetelemre.” (430. o.)
Nem tudom, most hol tartunk. A közlések a múlt század 30-as 
éveire esnek. Több ízben az Úr Faustyna értésére adja, 
hogy azért nem fejeződött be még a világ, mert akadnak
 – nem túlságosan sokan – áldozatos tiszta és szent életű
 kiváló emberek, akiknek a kedvéért Isten még létben tartja 
a Földet. Nehezen értelmezhető ez, de nem lehetetlen. 
Az a vicc, hogy a csuda se tudja, kik ezek a rendkívül 
értékes tiszta emberek. Nyilván egyszerűek és névtelenek.
Itt abbahagyom az idézetek közlését, melyekből tucatjával lehetne hozni.

 

Elfogyott a gyógyszerem.
Tücsi meséli, ezentúl, bár írhat receptet az orvos három hónapra elegendő gyógyszerről, de ebből mindig csak a soron következő egy havit lehet kiváltani a patikában.
Csakugyan.  
Mise után a rendelőhöz kanyarodom. Félig-meddig útba esik, essünk túl a vizsgálaton.
Jó kedvem van: a gyógyszereket reggel bekaptam, szép az idő. 
Mi kell még?
Az előzőek hitelességét bizonyítja, hogy jó tenziós értéket mér az orvosica.
Mondom neki: jól vagyok, csak a munícióm fogytán van, ezért kerestem fel.
A PC ontani kezdi a vényeket. Ő pedig szokásához híven három kupacba rakja őket, havi csoportosításban. Két kupacot kettéhajt, egyet nem.
Megismétli, amit a feleségem: Csak egy havi adagot lehet kiváltani egyszerre, s ez az, amit nem hajtottam ketté.
Mondom neki, hogy eljutottunk a skót vicc igazságához a mai magyar eü-s gyakorlatban.
A viccet N. Ervin jezsuita mesélte vagy tizenöt éve:
Londonból hazafelé tart a skót. Minden megállóhelyen kiugrik a vonatból, lélekszakadva elrohan, majd lóhalálában vissza, mielőtt még tovább indulna a szerelvény.
Kérdi egy angol:
– Uram, mire föl ez az örökös futkosás?
A skót: 
– Az orvosom megállapította, hogy igen súlyos szívbajom van. Valószínűleg nem érem meg, hogy eljussak Edinburgh-be.  Ezért mindig csak a következő faluig veszem meg a menetjegyet.
Visszatérve az eü-s gyakorlathoz. 
Ha az orvos kiírhatja három hónapra a gyógyszereket, miért kell három vényűrlapot felhasználnia. Miért nem elég, ha a gyógyszerész ráírja 1., később hogy a 2., majd a 3. adag kiadva. Ettől kezdve érvényét vesztené az egy db vény.
Cui prodest? Kinek jó ez? – kérdezték már a rómaiak is. 
Nekem nem, mert háromszor kell tiszteletemet tenni a patikában. 
A patikusnak se, mert később jut a bevételéhez.
Az OEP-nek igen, mert később kell csak a hozzájárulásukat kifizetni a közkasszából.
Félelmük oka lehet, hogy közben a beteg elpatkol, és feleslegesen fizetik a hozzájárulást. 
Jelentem, nem biztos. A legtöbb gyógyszer gazdára talál. 
Kaptam már én is kollégától haláleset miatt megörökölt pirulákat. Bevettem őket, és nem lett tőlük semmi bajom. 
Sőt!

Előttem a monitor, jobbra az ablak. Ha kinézek rajta, néhány szélkerék kalimpál fáradhatatlanul. És mivel osztrák tulajdonúak, tán stílszerűbb volna azt írni: Müllereznek. Mi is Müllereztünk, előre meg hátra tornaórán. Ilyesvalamit mívelnek ezek a monstrumok is messze a város szélén.
Ma töri írásbeli volt. Van új nap alatt, soha korábban nem volt ilyesmi. Állítólag most először. Elképzelem, mekkora meglepetést szerezne Gábor egykori osztálytársa, G. Dénes sztenderdje, mely így hangzott: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Elképzelem, hogy ebben a plágiumfertőzött világban mekkora érdeklődést keltene a dolog: Ki ez a G. Dénes, melyik könyv szerzője, milyen forrásmunka kivonata? Mit tud róla az internet. És az internet elég kevés találatot adna. Talán saját posztjaimban emlékeztem meg egyszer-kétszer G. Dénesről, aki G. bátyámmal koptatta egykor a Telepes utcai ált. isk. padjait, és egész történelemtudása ebbe a mondatsűrítménybe volt belepasszírozva. G. D. nem tartozott az éltanulók közé, idézett mondata mégis felcsillantott valami őseredetit, valamit, ami rövidebben nem foglalható össze, ami teljesen a lényegest, és csak azt önti szavakba (miként egy másik mondat, melyet a Mester mondott: „Szegények mindig lesznek veletek”), és amit néhány változattal egyetemes érvényűvé tehetett volna esszében, valahogy így:  
Abban az időben                  
őskor:                     nagyon sanyargatták az                   ősembereket,
ókor:                                                 a                          rabszolgákat, szabadosokat,
középkor:               nagyon sanyargatták  a szegény vazallusokat, jobbágyokat,
újkor:                     a                                        proletárokat, zselléreket, napszámosokat
legújabb kor:         nagyon sanyargatják a szegény adósokat, szélső-ilyeneket-olyanokat, hátrányos helyzetűeket, uzsorafizetőket, bliccelőket, autótulajdonosokat, hitelfelvevőket, hitelt fel nem vevőket, munkanélkülieket, munkásokat, fiatalokat, öregeket, nyugdíjasokat, nemzeti érzelműeket, internacionalistákat, naplopókat, sikkasztókat, bűnözőket, áldozataikat, drogosokat és másféle szenvedélybetegeket, pl. dohányosokat, választókat, hivatalnokokat, terroristákat….             
Kimaradt esetleg valaki?

Tamás felügyel, én viszem a gyerekeket. Gosti táskája túlsúlyos. Mondom neki. Az osztályba érve kipakol belőle egy banánt, egy kivit és egy kockasajtot. Ezeked dobd ki itt vagy otthon. Zsebre gyűröm a korábbi napok uzsonnájaként szolgáló ennivalókat.
Hazaérve felcsöngetek Blansiért. Mire leér, felfalom a banánt. Kedvesen társalogva érjük el az óvodát. Ő hozza a lepkés könyvet, mert az óvó néni megkérte, hogy mára vigyen be egy katicabogárról szóló könyvet, de olyat nem találtunk. Magam indítványoztam, hogy vigye a szurikáták életéről szólót, de Blanka hevesen tiltakozott. Megérkezve tornaórára öltözött át, én meg visszaindultam. Nálam volt a svájci bicskám, az óvoda előtti szeméttartónál megnyúztam a kivit, és befaltam. Kiérve a főútra lehámoztam a kockasajtról is a kabátját, és utána küldtem a gyümölcsöknek. Tulajdonképpen megreggeliztem ilyenformán már az utcán. Az itthoni kenyér csupán ráadásnak számít.
Most nagy a csend.
A nagyocskák leadva, a kicsi idáig aludt, most tápláltatik.
Zsuzsa az imént felhívta a franciákat. Éva viszi Estelle-t az iskolába, mert virágvásár van. Igyekszik, hogy még a szebbjéből válogathasson. Érdekes ez az iskolai vásár. Itthon is terjed. Most egy székely nőt láttam, aki az iskolában hímzéseket teregetett ki a folyosón.
Lehet, hogy így támogatja a sulit.
A titkárságon senki se volt, mindenki a mai érettségi tételekkel rohangál, mert pontban nyolckor fel kell tépni a borítékokat. Gondolom, ma matek lesz.      
Az idei érettségi érdekessége, hogy tegnap magyarból az egyik választható lehetőség Karinthy jó és rossz tanulója volt: tehát Steinmann, illetve Neugebauer. Ma pedig matek írásbeli. Valószínűleg  Steinmann egy óra alatt befejezi a csonka kúp adatainak a kiszámítását és szorgalomból egy ugyanolyan alapterületű és magasságú csonka gúláét.
Neugebauer pedig százszor leírja, hogy mínuszbé pluszminusznégyzetgyök bénégyzet mínusz négyácéperkétá. Neki már úgyis minden mindegy, pikkel rá a Frőlich.

Az egyik büfiztet, a másik érettségiztet, én meg itt teszek-veszek, ha éppen szükség van valamire.  A gyerekek szállítása iskolába, óvodába a legfontosabb tennivaló. Valahogyan eddig azt nem sikerült eddig helyiekkel megszervezni.  
Tücsinek, Elviéknek: Igen, érdekli őket az autó.
Azért még egyszer telefonon nem ártana ezeket a szempontokat megbeszélni, mert most egyedül rovom a sorokat.
Gosti iskolában, Blansi óvodában,
és mint az elején rögzítettem:
Zsuzsa – az egyik – büfiztet,
Tamás – a másik – érettségiztet.
Én meg itt teszek-veszek, amire szükség adódik.
És mivel most éppen semmire sem adódik szükség,
ráérek posztolni,
mint a sarki rendőr.

– Rólam volna szó?
– Igen.
– Mosonmagyaróvárra ballagok. Szolgálatba állok. Hozom, viszem a gyerekeket.
Csütörtökön már megint itthon leledzem. Ballagok, mint az idétlen kupléban a Holdvilág.
Hogy hogy jön ez ide? Tegnapi hír, hogy a Hold Földközelben ballag a héten, s ráadásul telehold van.
A csasztuska pedig:
Én és a Holdvilág,
két finom mákvirág, 
Kettecskén ballagunk,
az éj a nappalunk. . . 
Két ily jó cimbora
nem volt tán még soha, 
Mint én a holdvirág s a holdvilág!. . .
S jöjjön akkor a Holdvilág, melyet Mica készített az erkélyen.

Egyszer volt, régen volt, hogy kishúgom magnóra mondta, amivel az óvodában készültek anyák napjára. Íme:
Donászy Magda: Anyák napja van ma

Üres a kis csókafészek / Egy májusi reggel. / Az öt vidám csókagyerek / Tán világgá ment el.

Csókamama szívdobogva / Keresgette őket, / De nem látták sem a nyuszik, / sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk, / Ki a legmesszebbre látott, / Kis csőrében mindegyik hoz / Egy-egy szál virágot.

Hol voltatok? Szólt az anyjuk, / S megcsuklik a hangja. / Neked hoztunk virágot, / Mert ma van anyák napja.

Mondják, hogy az egyszeri érettségiző így könyörgött a tanárának: Kérem, segítsen, mert tudom a tételemet, csak nem tudom elkezdeni. Az anekdota szerint a tanár készségesnek bizonyult és elindította a gyerek gondolatsorát. Azt mondta neki: A …
Egy alkalommal mise után egy asszony így sopánkodott: Csak azt mondaná meg valaki, hogy mit főzzek ma! És a mellette álló nő megmondta: Főzzél spenótot tükörtojással. Aki az előbb még tanácstalan volt, most szabályosan hálálkodott: Gizikém, nem éltél hiába! Köszönöm.
Mindez azért jutott eszembe, mert olykor tanácstalanul üldögélek a klaviatúra innenső oldalán, és próbálok belekapaszkodni valamiféle témába, hogy meglegyen a napi posztom, ami soha nem egészen csak ujjgyakorlat kíván lenni. És olykor semmiféle kapaszkodóra nem lelek.
Biztos, hogy így van. 
Onnan tudom, hogy időnként a Hogy is volt? c. közös blogunkra megjön Ági felkérése: most erről írunk. Bármit kért, eddig se perc alatt legyártottam. Ma pl. az öltözködésről kért írni. Levertem kétoldalnyit gondolkozás nélkül, s egy szót se ejtettem első Wrangler farmeremről, melynek akkor olyannyira örültem. Fel is tehetném a posztot a helyére, de nem akarok mindig elsőként szerepelni. Majd egy hét múlva.
Úgy vagyok az írással, mint a gyöngykagyló a homokkal. Ha nincs ez a katalizátor, nem indul be a mechanizmus. Nincs gyöngytermelés, nincs semmi, csak a töprengés: Miért éppen arról fogalmazzak valamit és nem emerről?
Persze azért nem ilyen kilátástalan a helyzet. 
Már nem emlékszem rá, hogy államelnöki beiktatásakor mit mondott Göncz Árpád, mit Mádl Ferenc, mit Sólyom László vagy Schmitt Pál. De meghallgatva Áder János beszédét, úgy vélem, hogy Áder minden jó szándékú honfitársam nevében szólt. Mindenkiről tisztelettel emlékezett meg, elődeiről is, azokról is, akiknek az övétől eltérő a véleményük.
Egyetlen mondatára, egyetlen szavára sem emlékszem, amit ne lehetett volna megérteni, és olyanra sem, amivel nem lehet egyetérteni.
Csak ajánlhatom mindenkinek, hogy hallgassa meg, mert hozzáférhető az interneten.
Korábban gyakran idéztem Szalayt: Magyar magyart rontja, kár. Bár több esze volna már.
Remélem, ez a múlté, és valahogyan megrázza magát nemzetem, s több esze lesz végre már.

Ma adorálásból hazajőve megragadott a készülődés képe. Elvi és Levi [két jó barát:)] igyekeztek a játszótérre.
Először megragadtam a babakocsi egyik végét. Kitoltam a folyosóra. Éppen akkor, amikor felfelé jött a fogorvosnő. Mondom neki: Íme, egy jövőbeli páciens, akinek egyelőre semmi baja sincs a fogaival. Egymásra mosolyogtak.
Másodszor is megragadtuk – immár ketten – a kocsit, és Levit mindvégig vízszintesben tartva leügyeskedtük a földszintre. Elvi már megtanult féloldalasan hátrafelé közlekedni a lépcsőkön.
Majd ezek után megragadtam az alkalmat, hogy kitakarítsak.
Ezért megragadtam a porszívót, és végigvakartam vele a lakást és az erkélyt. Majd mielőbb hozzávetőlegesen is a helyükre taszigáltam volna a szétkotort kisbútorokat, megragadtam a nyeles felmosót, és a kövön megragadt szutykokat megsemmisítettem (na jó, láthatatlanná tettem.) Csak ezt követően ragadtam meg a székeket, kisasztalt, elkotort cipőket, hogy valamelyest korábbi helyükre kerüljenek.
Most pedig megragadom az alkalmat és a klaviatúrát, és kinyilatkoztatom, hogy Gábornak van igaza, aki évtizedekkel ezelőtt kijelentette: Ha azt akarom, hogy ne teljen meg a lakás, akkor ugyanannyi holmit kell hajszálra kidobnom, mint amennyit behozok.
Amikor az ember porszívózik, akkor döbben rá, mennyi mindent kell kerülgetnie. És minden alkalommal! Tényleg mind kell az a sokféle izé?
„Dayka. Tűzbe felét! Himfy. Vetem. D. Újra felét! H. Im. D. Harmadikát még! H. Lángol az is. D. Jer most; vár az Olympuszi kar.” – idézem Kazinczyt egyszer Tücsinek. Érti ő, hogy sok a cucc, de sem ő, sem én nem tudjuk eldönteni, melyik felét, s annak is felét-harmadikát még vessük ki.
S mivel nem tudjuk eldönteni, nem vár bennünket az Olympuszi kar, hanem „marad, mi volt, a puszta lég”, azaz marad minden a régiben.
Azért gond nincs, sok jó holmi sok helyen elfér.
Mindenesetre úgyszólván naponta haladunk el a lépcsőházban kitett reklámbrosúrák mellett. Ő rutinból megragad egy marékkal, én meg rutinból mondom jó hangosan: Nem veszünk seeeeemmiiiit! Aztán ebben maradunk.
Ha pedig így van, minek írtam ennyit erről az apró-cseprő témáról?
Azért, mert megragadt bennem egy nagyon furcsa gondolat. Valaha azért internáltak embereket, hogy őket lakásukból, házukból kitúrva, otthonukat pártkatonák foglalják el egyszer s mindenkorra.
Na de, hogy ma már a tárgyak is ezt teszik velünk…
Ne hagyjuk, emberek!

Amikor már nagyon unja a prózai ételeket, nyolc éves unokánk megfogalmazása, melyet utánozhatatlanul egyedi hanghordozással ad elő, így hangzik: „Nincs valamilyen finomság?” 
Mivel én a második gyermekkoromban leledzem, újabban nemegyszer idézem őt: Nincs itthon valamilyen finomság?
És képzeljétek, szokott lenni. A legkülönbözőbb finomságok szoktak lenni.
Szerb kekszkarikák az üzletközpontból; Tücsi ilyen-olyan alkalommal kapott finomságai, melyeket ide meg oda dug (azután elfelejtkezik róla). Ha nagyon rágom a fülét, kutatóútra indul.
Így került elő egy hónapokkal korábban lejárt érvényességű finomság, egy lengyel desszert: csokoládéba mártott aszalt szilva. Egy ültő helyünkben kivégeztük a lejárt csokoládé alatt szunnyadó aszalékokat.
Más alkalommal már tudta, hová kell nyúlnia, hogy elővegyen néhány csokiba mártott Diana-cukorkát. Bár ne mártották volna bele. Sokkal célratörőbb volt a korábbi, a hagyományos dianás cukorka. Élményszámba ment a cukorba gyömöszölt sósborszesz cukorburkát szétpattintani. Csakúgy spriccelt a kis adag szesz a szánkban szanaszét.
Mindegy, ezt is letudtuk, noha vélhetően ennek nem járt le még a szavatossági ideje.
A frigó ajtaján fityegő fél Tibi csokival nem sokat lacafacáztunk. Hiszen volt egy finomság, és mi végeztünk vele. 
De kit érdekel bármiféle finomság ilyen meleg időben? 
Senkit, azaz majdnem senkit. 
Mi előkotortuk tegnap a fagyasztóból a benne lapuló jégkrémeket, és egy-egy pálcikát kézbe kapva újabb finomsághoz jutottunk. 
Nem is sorolom tovább. Vagy mégis?          
Micáék hazajőve hoztak magukkal egyfajta, leginkább kuglófra emlékeztető, de lekvárral töltött süteményt (sogenannte Crostatine, olasz). Reggel a csomagot nyitva találtam.
Meg se kérdeztem, hogy nincs-e valamilyen finomság, mert költői kérdésemre előre válaszoltak: Felbontották, megkezdték, elöl hagyták, hogy arra járva fogyasszunk belőle, ha akarunk.
Én akartam.
Nos, barátaim, ki vele: Nincs valamilyen finomságotok?

Már megint egy magas labda. Hogyne csapnám le.
Már megint értesítést kaptam az Antikvarium.hu-tól, hogy a
Már megint. c. Janikovszky-könyv megérkezett.
Már megint mehetek az átvevő helyre,
Már megint 1240 Ft-ba kerül egy használt mesekönyv.
Már megint úgy gondolom, hogy megéri, mert tanulságos és humoros.
Már megint eggyel több Janikovszky-könyv vár Estelle-re és mamájára, aki franciára fordítja.
Már megint körül fogják állni a kamasz fiúunokák is, mert a poénok őket is érdeklik.
Már megint szegényebb leszek anyagilag, hogy gazdagabbak legyünk szellemileg.
Már megint elkerülöm, hogy járjam Janikovszky-mesekönyvekért az antikváriumokat.
Már megint lesben állok az újabb értesítésükig, mert öt kötetet rendeltem meg.
Már megint eltelt a kánikulából egy nap.
Már megint a sorok elejére kerültek a rímek.
Már meg int egy belső hang, hogy itt azonnal hagyjam abba.
Mrmgnt…
P.S.: Ma írtam egy eszmefuttatást az olvasó imádkozásáról, akit érdekel, annak magánban elküldöm.

Éljen május elseje, munkás Szent József ünnepe.
Szent Józsefről nemrég olvastam, hogy nagyon változatos módokon segíti a hozzá fordulókat. Jó kérni közbenjárását. Ő az, akinek egyetlen szava sincs leírva a Bibliában, de hűsége, tisztán látása, gondoskodó szeretete meghatározó módon kikövetkeztethető az eseményekből.
Ma folytatódott a kánikula (30 fok árnyékban).
Immár ki tudja, hányadik éve Tücsi ezen a napon tojásos galuskával fogadja azokat a rokonokat, akik kérik, hogy gyártsa le ezt a sajátos ételt, amelyet persze salátával tálal s egyéb finomságokkal.
Ma is ez történt.
Igaz, hogy délben csak hárman éltünk a nárcisz színű eledellel, de a késő délután hazaérkező fiatalok is részesedtek eme javakból.
Számukra és nászom családjának nagy élmény volt a több napos találkozás, ahonnan most megérkeztek. A családjukból ketten korábban még nem látták Leventét, aki felvette mindnyájukkal a kapcsolatot. Ugyanis lehet vele kommunikálni, a kis 3 hónapos kifejezi vágyait sajátos babanyelvén. Egy büfiztetés erejéig kézbe kaptam, s éreztem, hogy az öt nap alatt is gyarapodott. Mivel nagy meleg van, semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy visszaadja, amit egyszer már lenyelt. Békésen aludt a vállamon a szokásos domborulatokat felismerve, majd úgy döntöttem, hogy még pihentetőbb volna neki, ha vízszintbe vághatná magát a saját kis kuckójában. Így is lett. Azóta egyfolytában relaxál abban a pózban, ahogyan letettük.
Időmet ma egy könyv korrekciójával töltöttem. Mostanra elkészült a dolog. Az unásig ismétlődő hibákat próbáltam mind észrevenni. Tagadhatatlanul javult a kiadvány.
Most csend van az Óbudai szigeten, a Kormorán(?) befejezte koncertjét, melyet elég jól „idenyomott” a déli szél. Ezzel lassan befejeződik a JOBBIK háromnapos rendezvénye.
Kezeim.
Lassan mozdul a javulás irányában a felszálkásodásig kiszáradt bőröm. Miket ér meg az ember? Soha nem volt bajom ujjaim, kezem használatával. Most óvatosan kell nyúlnom a dolgokhoz, mert sérülékeny, érzékeny stb.
először gyógyszer mellékhatására kialakult allergiára gondoltam, majd a pszoriázis elhatalmasodására, s most eljutottam oda, hogy fogalmam sincs, mi ez. Volt nekem, egy ausztráliai magyar által kikísérletezett kenőcsöm. Ez most tubusos, továbbfejlesztett változatban kapható. Hatása azonban jottányit sem változtatott problémámon, s a korábbi matériához képest hatástalannak bizonyul. Tegnapelőtt Alsollal kenegettem, tegnap pedig rájöttem, hogy bőrpuhító hatásánál fogva talán eredménnyel használhatom a korábban szőlőzsír, később ajakír, utóbb meg Labellonak keresztelt izét.
S tényleg.
Puhító hatására alábbhagyott a törékeny, szálkás bőröm viszkető érzése, bőrnyugtató hatására enyhültek a tüneteim. Most várakozó állásponton vagyok. Ha javul a dolog, spongyát rá, ha nem, marad a bőrgyógyász.
Mindenkitől elnézést kérek, hogy saját nyavalyámról írok. Abban a reményben teszem, hogy hasonló zűrökkel talán más is kínlódik, s talán az általam alkalmazott módszer másnál is beválhat.  
Alkalmazási javaslatom: Étkezések után a sérült bőrbe dörzsölni. Kockázatai, mellékhatásai nem ismertek.
Hogy miért étkezések után?
Hát ki szereti a labellós zsemlét, kenyeret vagy kiflit?
Mutatóban még egy tegnapi kép: